Új blog

Új történettel álltam elő. Nem a megszokott   Edward és Bella párosítás  lesz hanem egy kicsit más lesz az egész. Bella lesz Volterra Királynője.
Egy kis ízelítő belőle.
Isabella Volturinak hívnak. 1909. november 5-én egy vámpír megtámadott. 17 éves voltam akkor. Az átváltozásom két napig tartott. Hamar meg tanultam kezelni a vér iránti szomjamat. Magányosan élem az életemet itt Volterra várában. 3 állandó gaz vámpír át akarja venni a hatalmat tőlem idestova 80 éve. Vajon milyen lehet a szerelem? Gondolkoztam azon, hogy a régi barátomat ide hívom, aki nem más, mint Carlisle Cullen.

http://volterrakiralynoje.blogspot.com/

Remélem tetszeni fog majd.

1.rész

Meghoztam a történet első részét. Remélem tetszeni fog nektek. Írjatok komikat, mert abból következtetni tudok, hogy milyen. Jó olvasást hozzá.

Isabella:

            Isabella Carlie Swan 16 éves vagyok. Van egy nővérem, akit Rosalie Swannak hívnak és egy öcsém Anthony. A szüleink elváltak és dolgozni kényszerültünk a nővéremmel, hogy boldogulni tudjunk. Nem engedhetünk meg mindent magunknak. Sajnos suliba kell mennünk, hogy tudjunk valami végzettséget szerezni. Egyedüli barátnőink Alice és Elena. Őket már kis korunk óta ismerjük.

-          Isabella kelj fel! Anthonyt vidd el a suliba. – mondta a nővérem

-          Te nem érsz rá?  - Kérdeztem tőle

-          Nem.

-          Rendben. Úgyis jobban szeret velem lenni, mint veled. - mondtam

-          Mi? Mikor mondta ezt? – kérdezte Rose

-          Tegnap. Azt mondta, hogy te nem is szereted. – mondtam

-          Hiszen szeretem.

-          Tudom. De foglalkozz vele többet kicsit. Tudod egy Swan nem hagyja cserben a családot.

-          Igazad van húgi. De ki az ágyból te lustaság. – mondta pimaszul a nővérem

-          Nem vagyok lusta. – mondtam durcásan.

-          Jól van. Lassan indulni kellene, ha nem akarunk elkésni.

-          Menjünk. Az öcskös felkelt? – kérdeztem

-          Fel. Rád vár.

-          Akkor megyek, a sulinál találkozunk.

-          Oké.

-          Öcsi indulunk a sulidhoz.

-          Rendben Isa. – mondta az öcsém

Elindultunk az öcsém sulijához. Alig értünk oda hirtelen egy gyerek fellökött. Elvesztetem az egyensúly érzékemet és két kar fonódott körém. Azt hittem, hogy öcsém, de nem valaki más volt.

-          Jól vagy nővérem? – kérdezte aggodalmasan az öcsém

-          Igen. – mondtam - Elnézést szabad tudnom a nevedet? – kérdeztem

-          Stefan Salvatore vagyok. – mutatkozott be

-          Köszönöm.

-          Szívesen. Amúgy, hogy hívnak titeket? – kérdezte

-          Isabella Carlie Swan vagyok ő itt az öcsém Anthony Swan. – mutatkoztunk be

-          Örülök, hogy megismerhettelek titeket.

-          Menj a suliba Edward délután érted jövök.

-          Oké. Vigyáz magadra Bella.

-          Rendben.

-          Ti nem egy suliba jártok? – kérdezte Stefan

-          Nem ide csak az öcsém jár. Gimnáziumba járok. És te?

-          Beiratkozni szeretnék az öcsémmel a Forksi gimnáziumba.

-          Gyere, tudom hova kell menned oda, járok én is.

-          Az jó. Ne vigyelek el a suliig?

-          Menjünk.

-          Mióta laktok itt?

-          Kiskorunk óta.

-          Szüleitek?

-          Elváltak.

-          Sajnálom.

-          Nincs semmi baj. Jobb is, így mert egymást marták már.

-          Az nem jó.

-          Ez van. Itt fordulj balra. – mondtam neki. –Itt volnánk.

-          Köszi. Elkísérsz az információs irodába?

-          El. – mondtam. Közben még beszélgettünk és oda értünk a suli információs irodájához. Hamar végzet.

-          Milyen órád lesz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Matek.

-          Gyertek, elkísérlek titeket. – mondta Rose.

-          Hát te?

-          Itt vártam rád.

-          Bocsi. – mondtam – Gyere Stefan.

-          Oké.

-          Rose neked nem angolod van?

-          De. Itt vagyunk, menjetek be. Az ebédlőben találkozunk.

-          Oké. – mondtam. Ahogy beléptünk Mr. Brunner már bent volt.

-          Hol volt Ms. Swan?- kérdezte. Basszus most mit találjak ki. Meg van a kifogás.

-          Az új tanulóval voltam. És körbe vezetem. Sajnálom tanár úr.

-          Szóval ő az új tanuló. Bemutatkozna.

-          Stefan Salvatore vagyok. Alaszkából költöztem ide az öcsémmel. Szüleinket korán elvesztettük.

-          Foglaljon helyet Ms. Swan mellett. – mondta a tanár

-          Hú. Ez borzalmas tanár. – mondta Stefan.

-          Ne is mond. Mindig szeret szívatni. Inkább figyelj oda. – mondtam.

Rosalie:

            Amikor a húgomat megláttam a sráccal azt hittem, hogy járnak. De kiderült, hogy csak barátok. Nagyon aranyosak együtt. Gondolkodásomból Elena szakított ki.

-          Mi a baj Rose? – kérdezte kíváncsian.

-          Semmi Elena. – mondtam

-          Persze ezt higgyem is el? – kérdezte felhúzott szemöldökkel

-          Láttam a húgomat egy sráccal. Az öcsém jobban szereti. – fakadtam ki

-          Figyelj, tényleg foglalkozz Anthonyval. De ki az új srác?

-          Oké. Nem tudom, hogy hívják. Ezt csak a húgom tudja megmondani.

-          Rendben. Ott jönnek.

-          Kik?

-          Bella és a srác.

-          Aha. Úgyis idejön, ha akar.

-          Sziasztok. – köszönt a testvérem.

-          Helló. – köszönt vissza Elena – Ki a barátot Bella?

-          Lányok had mutassam be Stefan Salvatoret.  –mutatta be – Stefan ő itt a nővérem Rosalie Swan és a bohókás Elena Gilbert.

-          Örvendek.

-          Mi is, hogy megismerhetünk.

-          Rose délután el tudnál menni Anthonyért, mert munka után kell néznem.

-          Rendben. Mikor van vége az utolsó órájának?

-          Délután 2-kor van, vége addigra oda érsz.

-          Persze.

-          Tényleg Rose legyél, ott tudod, hogy milyen Anthony.

-          Tudom. – mondtam. Ha nincs ott senki, akkor képes bajba keveredni.

-          Köszi. Sziasztok. – köszönt el a húgom.

-          Bella! – szólt utána Stefan. Mit akarhat tőle?

-          Igen.

-          Segítenél a házi dolgozatnál? – kérdezte

-          Meglátom, hogy mit tudok tenni ez ügyben. Mentem otthon találkozunk. – mondta.

-          Stefan mióta laksz itt? – kérdeztem tőle.

-          Két napja költöztem ide az öcsémmel.

-          Hogy hívják őt? – kérdezte Elena

-          Damon Salvatore. Vigyázatok vele, mert szereti a lányokat kihasználni. – mondta Stefan.

-          Ezt te honnan tudod? kérdeztük egyszerre Elenával.

-          Egy éjszakás kalandokat keres. –mondta Stefan

-          A kis aljas. – mondtam

-          Az. – mondta Elena is.

-          Jól van lányok én mentem, mert dolgom van. – kért elnézést Stefan

-          Oké. Szia. – köszöntünk el Stefantól.

-          Sziasztok.

Közben még beszélgetünk Elenával és elindultam az öcsémért, de megálltam egy ruhás bolt előtt. Annyira elvesztettem az időérzékemet, hogy kiment a fejemből, hogy Anthonyért kell mennem. Gyorsan mentem a sulijához és nem találtam ott. De hol lehet? Felhívtam a húgomat, hogy nincs-e otthon az öcsénk.

-          Húgi nincs otthon Anthony? – kérdezem tőle.

-          Nincs. Miért Rose?

-          Bocsi kiakadsz érte, de megálltam egy bolt előtt és kiment a fejemből.

-          Értem. Csak kerüljön, haza kap egy jó fejmosást az biztos. – mondta a húgom dühösen. – Néz körül a suli környékén talán ott lesz.

-          Köszi.

-          Nincs mit. – mondta és lerakta a telefont. Elindultam a suli felé és zajokat hallottam. Amikor oda értem Anthony félholtra volt verve. Neki estem a srácnak.

-          Ki vagy te, hogy megvered az öcsémet? – kérdeztem dühösen.

-          Damon vagyok.

-          Stefan öccse, ha jól tudom.

-          Igen.

-          Mit ártod neked az öcsém?

-          Megütőt, mert sértegetni mertem.

-          Mit mondtál neki. Ok nélkül nem verekszik.

-          Azt, hogy miatta váltak el a szülei.

-          Tudod te, hogy kivel húztál ujjat?

-          Na, kivel.

-          Swan családdal.

-          Hogy mi? Az öcséd egy Swan?

-          Igen. Takarodj, még szépen mondom. Ne akard, hogy a húgom megtudja, mert agyon lőne szívfájdalom nélkül.

-          Értem. Akkor mentem.

-          Helyes meg ne lássalak az öcsém közelébe. Te meg indíts haza. – eközben Damon elment.

-          Rendben megyek. Csoda hogy ideértél.

-          Ne gúnyolódj engem Anthony.

-          Mert mi lesz Rosalie? Legalább Bella időben itt tud lenni nem úgy, mint te. – vágta a fejemhez. Tudtam, hogy igaza van.

-          Igazad van. Menjünk haza, mert Bella így is ideges már.

-          Akkor tényleg menjünk, mert képes lesz idejönni és agyon verni minket.

-          Ez igaz. Komolyan mondom, hogy Bella vezeti az egész háztartást. Nem gondolod öcskös? –kérdeztem az öcsémet.

-          De. Mennyit feláldoz, hogy nekünk mindenünk meglegyen.

-          Igaz ezt meg kellene hálálni neki. El kellene menni anyához. Nem gondolod?

-          De. Ahhoz pénz is kell, amiből a jegyeket megvesszük.

-          Igazad van. Viszont a garázsban van egy furgon.

-          Ugye nem akarod azt eladni, mert Bella szívéhez nőt.

-          A fenébe. Felhívom anyát, hogy jöjjön ide.

-          Oké. Kellene mondani neki, hogy nyisson nekünk egy bankszámlát.

-          Rendben, de menjünk. – alig mondtam ki csörögni kezdet a telefonom. Felvettem és egy ideges Bella szólt bele.

-          HOL A FÉSZKES FENÉBEN VAGYTOK? – kérdezte kiabálva.

-          Anthony sulijánál. – mondtam nyugodt hangon.

-          ÉS MIKOR AKARTOK HAZA JÖNNI? HE. – hú, tényleg kiakadt.

-          Most indulunk Bella nyugi. – szólt közbe Anthony.

-          TE ENGEM NE NYUGTASS, HA NEM ÉRÜNK, ODA IDŐBEN AKKOR ELINDULSZ HAZA. – ordibált tovább

-          Megyünk már. – mondtam

-          Helyes. Csak gyertek, haza kaptok még fejmosást. - mondta nyugodtabban  

-          Rendben, szia. – mondtam és leraktam a telefont.

Út közben sokat beszéltünk Anthonyval és tényleg jó volt vele lenni. Elmondta, hogy szeret, de foglalkozzak vele is többet. Alig értünk haza már voltak ott, ezért beléptünk a lakásba. A Salvatore testvérek voltak nálunk. Bella meg serpenyővel verte Damont. Ezen nevetni tudtunk, de nem sokáig, mert kaptunk mi is a fejünkre egy-egy ütést. Szegény Stefan, nem mert a húgomhoz oda menni. Ember legyen a talpán, aki a húgomat kezelésbe tudja majd venni.

-          Hogy merted az öcsémet megsérteni te patkány. – vágja a húgom Damon fejéhez. De jogosan.

-          Ide figyelj te hibbant tyúk befejezted a sértegetésemet?  - kérdezi Stefan öccse.

-          Nem. – adja meg a tömör választ Bella. – Így jár az aki Isabella Swannal mer kikezdeni. Most takarodj a házamból Damon. – mutat az ajtó felé.  – Stefan te nyugodtan jöhetsz, ha akarsz. – mondja lágy hangon Stefannak. Ez tényleg beleszeret az egyik Salvatoreba.

-          Köszönöm Bella. – mondja Stefan.

-          Ti ketten felfelé a szobába leckét írni és utána vacsora. – adta ki az utasítást Isa.

-          Igenis kapitányasszony. – mondtuk nevetve az öcskössel.

-          Tűnés! – mondja már nevetve.

-          Bella segítesz a házi dolgozatban? – kérdezi tőle Stefan kíváncsian.

-          Igen segítek neked. Damon, ha még egy ilyen lesz, akkor puskával foglak lelőni. Szívfájdalom nélkül.

-          Értem. – mondta Damon.

-          Helyes. Ha akartok, maradjatok vacsorára. – mondta Bella.

-          Köszönjük a meghívást. – mondták.  

  

Stefan:

          Stefan Salvatore vagyok félvér.  Anyám Lili Salvatore. Apám rég meghalt a Volturi miatt. Nem rég költöztünk ide anyámmal és az idegesítő kis öcskössel, aki nem más, mint Damon Salvatore. Ez a hely nem mást, mint Forks. Az év 360 napján esik a maradék pár napban meg süt a nap. Reggel elindultam otthonról, hogy beiratkozzak ide a suliba. Út közben láttam egy testvérpárt és a lányt fellökték. Oda mentem és a karomba esett bele. Amikor a kezeim között volt megszűnt a világ körülöttünk. Azok a szürkéskék szemek elvarázsoltak. Egy hang hozott vissza a jelenbe.

-          Jól vagy nővérem? – kérdezte a testvére.

-          Igen. - mondta az angyali hangján. – Elnézést szabad tudnom a neved? – kérdezte ő

-          Stefan Salvatore vagyok. – mutatkoztam be

-          Köszönöm, hogy nem hagytál elesni. – mondta elpirulva.

-          Szívesen. Amúgy, hogy hívnak titeket? – kérdeztem tőlük.

-          Isabella Carlie Swan vagyok és az öcsém Anthony Swan. –mondta a dallamos hangján Isabella.

-          Örülök, hogy megismerhetlek titeket. – mondtam. Nem gondoltam volna, hogy pont a Swan testvérekbe futok össze.

-          Öcsi menj, a suliba majd jövök.

-          Oké.

-          Ti nem egy suliba jártok? – kérdeztem

-          Nem ide csak az öcsém jár. Gimnáziumba járok. És te?

-          Beiratkozni szeretnék az öcsémmel a Forksi gimnáziumba.

-          Gyere, tudom hova kell menned oda, járok én is.

-          Az jó. Ne vigyelek el a suliig?

-          Menjünk.

-          Mióta laktok itt?

-          Kiskorunk óta.

-          Szüleitek?

-          Elváltak.

-          Sajnálom.

-          Nincs semmi baj. Jobb is, így mert egymást marták már.

-          Az nem jó.

-          Ez van. Itt fordulj balra. – mondta nekem. –Itt volnánk.

-          Köszi. Elkísérsz az információs irodába?

-          El. – mondta. Közben még beszélgettünk és oda értünk a suli információs irodájához. Hamar végzetem.

-          Milyen órád lesz? – kérdezte kíváncsian.

-          Matek.  –mondtam a folyóson még beszélgetünk és megérkeztünk a matek terembe.

-          Hol volt Ms. Swan?- kérdezte. Láttam rajta, hogy gondolkodik valami kifogáson és ravaszul rám nézet.

-          Az új tanulóval voltam. És körbe vezetem. Sajnálom tanár úr.

-          Szóval ő az új tanuló. Bemutatkozna.

-          Stefan Salvatore vagyok. Alaszkából költöztem ide az öcsémmel. Szüleinket korán elvesztettük. – mutatkoztam be egy pár mondattal be.

-          Foglaljon helyet Ms. Swan mellett. – mondta a tanár

-          Hú. Ez borzalmas tanár. – mondtam.

-          Ne is mond. Mindig szeret szívatni. Inkább figyelj oda. – mondta.

 Az óra nagyon unalmas volt. Isabella lopva rám nézet és bele is pirult.  Én is ezt csináltam, de egy idegesítő srác dobálta Bellát. Isabellanak se kellett több kiabálni kezdet.

-          Andrew Newton! Nem tudsz el ülni vagy segítsek neked?

-          Isabella Carlie Swan menjen az igazgatóhoz. – mondta a tanár.

-          Tanár úr miért is kivételezik ezzel a csótányképűvel?  - kérdezte Bella. Erre az osztály is kíváncsi volt.

-          Semmi köze hozzá Ms. Swan. Menjen az igazgatóhoz.

-          Akkor jöjjön Andrew Newton is, ha már nekem le kell mennem.

-          Mr. Newton nem csinált semmit.

-          Akkor én se vagyok hajlandó lemenni. – vágott vissza Bella. Meg kell hagyni elég harcias, tud lenni. Közben megfogtam a padtársam kezét. Láttam, hogy ettől megnyugszik.

-          Jobb egy kicsit?

-          Igen.

-          Miért dobál téged ez a Newton gyerek?

-          Azért mert bejövök neki eddig mindig kosarat kapott tőlem.

-          Szóval nyomul a srác.

-          Igen. – mondta közben kicsengettek.

-          Milyen órád lesz a következő? – kérdeztem tőle

-          Biosz. Neked?

-          Nekem is.

-          Ülsz mellém?

-          Persze. – mondta és be is csöngettek. A tanár is késve ért be és annyit mondott, hogy szabad foglalkozás. Ezt ki is használtam, mert kíváncsi voltam nagyon Bellára. Jobban megismertük egymást. Rájöttem, hogy ő az a lány, akivel leélném az életemet. Sajnos ennek az órának is vége lett. Pechemnek lévén nem vele volt a következő órám. Az óra nem volt más, mint történelem. Nagyon lassan telt az idő. Végül csak kicsengetek és azt, amit láttam arra nem készültem fel, hogy Bellát egy srác megcsókolja, de próbált ellen állni. Na, itt elfogyott a türelmem. Mi az, hogy az én csajomat csókolgatja ez a görény. Be is szóltam.

-          Te hagyd a csajomat. – mondtam neki és Bellára kacsintottam és vette az adást.

-          Ki vagy te, hogy ennek a lánynak a pasija legyél? – kérdezte a srác

-          Andrew!  - szólt rá Isabella.  A srácban a vér is kifutott. – Nem vagyok olyan lány, akit könnyen megkaparinthatsz magadnak. Csak, hogy tud, Stefannal jegyben járok. – mondta ravaszul és rám kacsintott. Cseles nagyon cseles.

-          Mi? Hogyan? – dadogott összevissza

-          Ma kérte meg a kezem. – folytatta a tervét

-          Igen. Isabella van egy kis időd, hogy négy szemközt beszéljünk? – kérdeztem tőle

-          Persze drágám. – mondta. Kész feladom, ez a lány nagyon tudja játszani a szerepét.

-          Mi volt ez? – kérdeztem azonnal

-          Alig léptem ki az ajtón és rögtön megcsókolt.

-          Értem. Jól játszottad a szerepet.

-          Köszi. – mondta elpirulva.

-          Szeretem, hogy mikor elpirulsz. – mondtam neki

-          Ne hozz zavarba.

-          Oké. De legközelebb, ne lássam meg. – mondtam gyengéden neki.

-          Rendben, de most menjünk az ebédlőbe, mert éhes vagyok. – mondta. Közben korgott a hasa. Ezen csak nevetni tudtam. – De várjunk csak. Csak nem féltékeny voltál? – kérdezte kíváncsian.

-          Igen.

-          Értem. – csak ennyit mondott. Hamar odaértünk az ebédlőbe. Bemutatott a nővérének és a barátnőjének. Sajnos neki el kellett mennie, de gyorsan rá kérdeztem.

-          Bella tudsz segíteni a házi dolgozatban? – kérdeztem tőle.  Remélem igent fog mondani.

-          Majd meglátom. – mondta és ott hagyott. Még egy órám volt utána haza mentem és elgondolkoztam a mai napomon, hogy milyen volt. Közben gondolkoztam, hogy mikor tudom elhívni egy mozira.

-          Min gondolkozol Stefan?  - kérdezte Damon.

-          Megismerkedtem a Swan testvérekkel. – mondtam nyugodt hangon.

-          Mi? Kikkel? – dadogott össze vissza.

-          Isabella Carlie Swan, Rosalie Swan és Anthony Swant. – magyaráztam neki.

-          Akkor bajban vagyunk, mert megvertem egy Swant.

-          Mit csináltál? Az istenit Damon vámpír vagy. Tudod, hogy egy Swannal nem jó ki kezdeni.

-          Tudom. Sajnálom. – mondta lehajtott fejjel.

-          Megyünk és bocsánatot kérsz a családtól. Világos!

-          Igen.

-          Nyomás. – adtam ki az utasítást. Út közben azon gondolkoztam, hogy Bellával, hogyan fogok majd találkozni. Csak éljük túl a dühkitörést akkor már nyert ügyünk van. Remélem Damon nem akarja elrontani. Hamar megérkeztünk a házhoz. Alig szálltunk ki a kocsiból kiabálást hallottunk. De ki kiabál?

-          Ne nézzük meg? – kérdezte Damon.

-          De. kopogj be!

-          Oké. – mondta. Kopogott és egy morcos Isabellaval találtunk szemben magunkat. Ajaj, itt oltári balhé lesz.

-          Sziasztok. Gyertek beljebb. – invitált be minket.

-          Köszönjük. – mondtuk egyszerre az öcsémmel.

-          Miért vagytok itt? – kérdezte kíváncsian.

-          Damon mond el, hogy mit csináltál.

-          Legyen. Megvertem Anthony Swant.

-          Mi? – kérdezte. Később már serpenyővel jött. – Te aljas féreg, hogy mertél az öcsémre kezet emelni. – kiabált közben ütötte Damont. Ezen csak nevetni tudtam.

-          Ne neves Stefan. Inkább segíts.

-          Nem fog segíteni. – mondta Bella. – Téged most agyon verlek serpenyővel. – magyarázta. Közben akkor érkeztek meg a testvérei. Azok is nevetni kezdtek, de nem sokáig, mert őket is fejbe vágta. Meg se mertem mozdulni.

-          Ne merj az öcsém közelébe menni. Te patkány.

-          Ide figyelj te hibbant tyúk befejezted a sértegetésemet?  - kérdezte Damon.

-          Nem. – adta meg a tömör választ Bella. – Így jár az aki Isabella Swannal mer kikezdeni. Most takarodj a házamból Damon. – mutatott az ajtó felé.  – Stefan te nyugodtan jöhetsz, ha akarsz. – mondja lágy hangon nekem.

-          Köszönöm Bella. – mondja Stefan.

-          Ti ketten felfelé a szobába leckét írni és utána vacsora. – adta ki az utasítást Bella a testvéreinek.

-          Igenis kapitányasszony. – mondták nevetve.

-          Tűnés! – mondta már nevetve.

-          Bella segítesz a házi dolgozatban? – kérdeztem tőle kíváncsian.

-          Igen segítek neked. Damon, ha még egy ilyen lesz, akkor puskával foglak lelőni. Szívfájdalom nélkül.

-          Értem. – mondta Damon.

-          Helyes. Ha akartok, maradjatok vacsorára. – mondta Bella.

-          Köszönjük a meghívást. – mondtuk.

Kíváncsi voltam, hogy mit főzőt Bella.